H. P. BLAVATSKY: A HÉT STANZA MAGYARÁZATA

A HÉT STANZA ÉS A BENNÜK FOGLALT KIFEJEZÉSEK MAGYARÁZATA

A STANZÁK ÉS SLOKÁK SORRENDJÉBEN.

I. STANZA

A VILÁGEGYETEM ÉJSZAKÁJA

1. AZ ÖRÖKKÉVALÓ SZÜLŐ (Tér), MINDENKOR LÁTHATATLAN RUHÁIBA BURKOLVA,

ÚJRA HÉT ÖRÖKKÉVALÓSÁGON ÁT SZUNNYADT (a).

A „Szülő Tér”* az örök mindig jelenlevő oka mindennek, a felfoghatatlan ISTENSÉG,

melynek „láthatatlan ruhái” misztikus gyökere minden anyagnak és a Világegyetemnek.

A Tér az egyetlen örök dolog, amelyet igen könnyen elképzelhetünk, elvontságában változhatatlan

és befolyásolatlan attól, hogy van-e benne objektív Világegyetem vagy sem. Minden

értelemben kiterjedés nélküli és önmagában létező. „AZ”-nak1 első megkülönböződése a szellem,

mely ok nélküli oka mind a Szellemnek, mind az Anyagnak. Az ezoterikus katekizmus

tanítása szerint, sem határtalan űr, sem feltételektől függő teltség, hanem mind a kettő. Volt és

mindig lesz. (L. Előszó 45. és köv. o.)

Így a „Ruhák” a meg nem különböződött Kozmikus Anyag noumenonja helyett állnak.

Ez nem az anyag, amint mi ismerjük, hanem az anyag szellemi lényege, és az elvont értelemben

vett Térrel együtt öröktől fogva van, sőt vele egy. A gyökér-természet (root-nature) a

látható anyagban levő szubtilis láthatatlan tulajdonságoknak is a forrása. Úgyszólván az EGY

végtelen Szellem lelke. A hinduk Múlaprakriti-nek nevezik, és azt mondják, hogy ez az ősállag

(primordial substance), amely alapja minden jelenség Upadhi-jának, vagy hordozójának

(vehicle), akár fizikai mentális, vagy pszichikai. Ez a forrás, ahonnan Ákâsa kisugárzik.

(a) A Hét „Örökkévalóság” hét aeont vagy időszakot jelent. A szónak „Örökkévalóság”,

ahogy ezt a keresztény teológia felfogja, nincsen értelme az ázsiai ember előtt, ha csak

nem alkalmazzák az EGY létezésre; és az örökkévalóság (sempiternity) szó is, mely csak a

jövőre szóló örökkévalóságot jelent, nem egyéb, mint helytelen kifejezés.2 Ilyen szavak nem

léteznek, és nem is létezhetnek filozófiai metafizikában, és az egyházi kereszténység eljöveteléig

ismeretlenek voltak. A Hét örökkévalóság, a hét korszakot jelenti, vagyis azt az egy korszakot,

mely időtartamban megfelel egy Manvantara hét korszakának, és kiterjed egy Maha-

Kalpa, vagyis a „Nagy Korszak” időtartamára – 100 Brahmâ esztendőre – összesen

311,040,000,000,000 esztendőre. Minden Brahmâ-esztendő 360 Brahmâ „nap”-ból és ugyanannyi

„éjszaká”-ból áll (a Chandrayána vagy holdév szerint számítva); és egy „Brahmâ-nap"

4,320,000,000 emberi évből áll. Ezek az „Örökkévalóságok” a legtitkosabb számítások közé

tartoznak, melyekben, ha az igazi összeghez akarunk eljutni, minden számnak 7x (7 az x-edik

hatványon) alakúnak kell lennie. X a szubjektív, vagyis valóságos világban való ciklusok

* A III. kiadásban: A „Szülő”, Tér.

1 Szanszkritul: Tat, angolban: That.

2 A Vishnu Purâna II. k. VIII. f. azt mondja: „A halhatatlanság a Kalpa végéig tartó létezést jelenti”, és

Wilson, a fordító, jegyzetben hozzáteszi: „Csak ez értendő az istenek halhatatlansága (örökkévalósága) alatt. Ők

az egyetemes feloszlás (vagy Pralaya) végén megsemmisülnek”. Az ezoterikus filozófia azonban azt mondja: Ők

nem „semmisülnek” meg, hanem abszorbeáltatnak.

 

természete szerint változik, s minden számjegy vagy szám, mely a különféle ciklusokra vonatkozik,

vagy azokat képviseli a legnagyobbtól a legkisebbig, az objektív, vagyis valótlan

világban szükségképpen kell, hogy a hétnek többszöröse legyen. A hozzá való kulcsot azonban

nem adhatjuk meg, mert ebben rejlik az ezoterikus számítások titka, és közönséges számításoknál

nincsen értelme. „A hetes szám”, mondja „a Kabbala”, az Isteni Misztériumok nagy

száma; a tízes szám minden emberi tudás száma (a pithagoraszi dekád); 1000 a tízes szám a

köbön, és ezért a 7000 szintén jelképes. A Titkos Tanításban a 4-es szám és számjegy a hím

jelkép, de csak az elvontság legmagasabb síkján; az anyagi síkon a 3 a hímnemű, és a 4 a nőnemű;

a merőleges és a vízszintes a szimbolizmus negyedik fokán, amikor ezek a jelképek a

nemző-erők jelei lettek a fizikai síkon.

I. STANZA – Folytatás

2. AZ IDŐ NEM VOLT, MERT ALVA FEKÜDT AZ ÁLLANDÓSÁG (duration) VÉGTELEN

ÖLÉBEN (a).

(a) Az idő csupán érzékcsalódás, amelyet öntudatunk állapotainak egymásutánja idéz

elő, miközben az örök állandóságon áthaladunk, és ahol nincs öntudat, amelyben ez a csalódás

létrejöhet, ott nem létezik, hanem „alva fekszik”. A jelen csak matematikai vonal, mely az

örök állandóság azon részét, amelyet mi jövőnek nevezünk, elválasztja attól, amelyet múltnak

hívunk. Semminek a földön nincsen valódi állandósága; mert semmi sem marad változatlan -

vagyis ugyanaz - a másodperc billiomod részéig sem. Az az érzés, melyet az „idő” felosztásának

tényleges voltából merítünk, és mint jelent ismerünk, a dolgoknak érzékeinkkel közvetített,

pillanatnyi megpillantásából vagy pillantások sorozatának elmosódottságából ered,

amint ezek a dolgok az eszmények világából, melyet jövőnek hívunk, átmennek az emlékek

birodalmába, amelyet múltnak nevezünk. Ugyanígy tapasztaljuk az állandóság érzetét a pillanatnyi

villamos szikránál is, a szem recehártyájára gyakorolt, elmosódott és folytatólagos hatás

következtében. A valódi személy vagy tárgy nemcsak abból áll, amit egy-egy pillanatban

belőle látunk, hanem össze van téve valamennyi különböző és változó állapot összességéből

az anyagi formában való megjelenésétől kezdve, a földtől való eltűnéséig. Ezek az „összességek”

léteznek öröktől fogva a „jövő”-ben és fokozatosan az anyagon áthaladnak, hogy örökre

a „múlt”-ban létezzenek. Senki sem mondaná, hogy a tengerbe ejtett fémrúd létezni kezdett,

amikor a levegőt elhagyta és megszűnt lenni, amikor a vízbe került, és hogy a rúd maga csupán

abból a keresztmetszetéből állott, mely bármely pillanatban összeesett azzal a matematikai

síkkal, mely elválasztja, de ugyanakkor egyesíti a levegőt az óceánnal. Így van ez személyekkel

és tárgyakkal, melyek a „lesz”-ből (to-be) kihullanak a „volt”-ba, a jövőből a múltba s

érzékeink számára egy-egy pillanatban egész lényüknek - hogy úgy mondjam - keresztmetszetét

mutatják, amint útjukban egyik örökkévalóságból a másikba, az időn és a téren (mint

anyag) áthaladnak. Ez a két örökkévalóság alkotja az állandóságot, amelyben valóságban

minden létezik, ha érzékeink alkalmasak lennének arra, hogy ezt a létezést felismerjük.

I. STANZA – Folytatás

3. . . . AZ EGYETEMES ELME NEM VOLT, MERT NEM VOLTAK AH-HI-K, (égi lények)

HOGY MAGUKBA FOGLALJÁK (s ennélfogva megnyilvánítsák) (a)

(a) Elme a tudat összes állapotainak megjelölésére használt elnevezés, amelyeket a

gondolat, akarat és érzelem fogalmai alá csoportosítunk. Mély álomban a fogalomalkotás

megszűnik a fizikai síkon, és az emlékezet fel van függesztve; így erre az időre az „elme nem

létezik”, mert az a szerv, melynek segítségével az Én fogalmat alkot és emlékezik, az anyagi

síkon ideiglenesen megszűnt működni. Egy-egy noumenon a létezés bármely síkján csak úgy

válhat jelenséggé, ha ezen a síkon megfelelő alapon vagy eszköz (vehicle) segítségével megnyilvánul,

s a Pralaya-nak nevezett pihenés hosszú éjszakája alatt, mikor minden létező

(existence) feloszlott, az „EGYETEMES ELME” megmarad, mint a mentális tevékenység

állandó lehetősége, vagy mint az az elvont, abszolút gondolat, amelynek az elme a konkrét

relatív megnyilvánulása. Az AH-HI-k (Dhyan-Chohan-ok) a szellemi lények együttes sokasága,

ők az angyalok seregei a kereszténységben, az Elohim-ek és a „Hírnökök” a zsidóknál,

akik az isteni, vagyis az egyetemes gondolat és akarat megnyilvánulásának hordozói

(vehicle). Ők azok az értelmes erők, amelyek a természetnek a „törvényeket” adják, és ezeket

a természetben működtetik, mialatt ők maguk is törvények szerint működnek, amelyeket hasonló

módon náluk magasabb hatalmak rájuk szabtak; de mégsem a természet erőinek „megszemélyesítései,”

amint ezt tévesen gondolják. A szellemi lények ezen hierarchiája, amellyel

az Egyetemes Elme tevékeny működésbe jő, olyan, mint egy hadsereg - „sereg" valóban -

melynek segítségével egy nemzet hadiereje nyilvánul meg, és amely hadtestekből, hadosztályokból,

dandárokból és ezredekből stb. áll. Mindegyiknek megvan a maga egyénisége,

vagy élete, a korlátolt mozgási szabadsága és korlátolt felelőssége. Mindegyiket egy nagyobb

egyéniség foglalja magában, és az érdekei ennek alá vannak rendelve, és végül mindegyik

kisebb egyéniségből áll.

I. STANZA – Folytatás

4. AZ ÜDVÖSSÉGHEZ (Moksha1 vagy Nirvána) VEZETŐ HÉT ÚT NEM VOLT (a). A

NYOMORÚSÁG (Nidána2 és Májá) NAGY OKAI NEM VOLTAK, MERT NEM VOLT

SENKI, AKI ŐKET ELŐIDÉZZE, ÉS SENKI, AKIT ŐK TŐRBE CSALHATTAK VOLNA

(b).

(a) Hét „Ösvény” vagy „Út” vezet a Nem-Létezés boldogságához, amely az abszolút

lét, létezés és tudat.3 Ezek nem voltak, mert a Világegyetem addig üres volt, és csupán az

Isteni Gondolatban létezett. Mert az4 . . .

(b) a tizenkét Nidána vagy oka a létezésnek. Mindegyik az előtte való oknak okozata,

és viszont maga az utána következőnek oka. A Nidána-k együttvéve a négy igazságon5

alapszanak. Ez a tanítás különösen jellemzi a Hínajána rendszert.6 A láncolatos törvény

(catenated law) folyamának elméletéhez tartoznak; e törvény az érdemet és érdemtelenséget

teremti meg, és végül a Karmát hozza teljes lendületbe. Ez a rendszer azon a nagy igazságon

alapszik, hogy az újraszületéstől félnünk kell, mivel ebben a világban való élet csak szenvedést,

nyomort és fájdalmat juttat az embernek. Maga a halál sem tudja az embert tőlük megszabadítani,

mivel a halál csupán a kapu, melyen át egy másik földi életbe lép, miután annak

küszöbén a – Devachanban – egy kissé megpihent. A Hínajána rendszer vagy a „Kis Eszköz”

(„Little Vehicle") iskolája igen régi eredetű; míg a Mahájáná későbbi korból való, mert csak

1 Nippang Kínában; Neibbani Burmában; vagy Moksha Indiában

2 A „12” Nidana (tibeti nyelven Ten-brel chug-nyi) a létezés legfőbb okai, a létrehozott okok láncolatából

eredő okozatok.

3 Being, Existence, Consciousness.

4 t. i. a Világegyetem. (ford.)

5 Buddha szerint a négy igazság: a szenvedés, a szenvedés oka, a szenvedés megszüntetése, és a szenvedés

megszüntetéséhez vezető ösvény. (ford.)

6 L.V.P Vasiliev on Buddhism 97-99. o.

 

Buddha halála után keletkezett. Mégis az utóbbi tanításai olyan régiek, mint maguk a hegyek,

amelyekben ősrégi idők óta ilyen iskolák voltak. A Hínajána iskola és a Maháyána iskola is

(utóbbi a „Nagy Eszköz” iskolája) tulajdonképpen ugyanazt a tant hirdetik. Jana (vagy

szanszkritban Váhan) misztikus kifejezés; mind a két „eszköz” (vehicles) erősen hangoztatja,

hogy az ember megszabadulhat az újraszületések szenvedéseitől, sőt még a Devachan hamis

boldogságától is, ha bölcsességre és tudásra tesz szert, mert csak ez oszlathatja el az érzékcsalódás

és tudatlanság eredményeit.

Májá vagy érzékcsalódás az az elem, mely minden véges dologgal együtt jár. Mert

minden, ami van, csak relatív, nem pedig abszolút való, mivel a megjelenés, melyet a rejtett

noumenon minden megfigyelővel szemben magára ölt, a megfigyelőnek megismerő képességétől

függ. A vadember gyakorlatlan szemének a festmény eleinte színfoltoknak és sávoknak

értelmetlen zavara, míg a művelt ember szeme azonnal arcot vagy tájképet lát. Semmi sem

állandó, csupán az egy rejtett feltétlen létezés, mely magában foglalja valamennyi valóság

noumenonját. A lét bármely síkjába tartozó lények, egészen a legmagasabb Dhyan-Chohanokig,

fokozatban olyanok, mint a laterna magicá-val színtelen ernyőre vetített árnyak, de mégis

relatíve minden dolog valódi, mert a megismerő szintén csak tükörkép, és a megismert dolgok

ennélfogva az ő számára épp olyan valódiak, mint ő maga. Bármely valóságuk legyen a

dolgoknak, azt bennük keresnünk kell, mielőtt vagy miután az anyagi világon villanásként

átsurrantak. De ilyen létezést mindaddig nem ismerhetünk közvetlenül, amíg olyanok az érzékszerveink,

hogy csak anyagi létezést hoznak öntudatunk körébe. Bármilyen síkon működjék

is öntudatunk, arra az időre mi, valamint az e síkhoz tartozó dolgok is, számunkra az

egyetlen valóságok. Amint a fejlődés létráján emelkedünk, észrevesszük, hogy a fokozatokon,

amelyeken áthaladtunk, árnyakat tartottunk valóságoknak. Az Én-nek felfelé való haladása

fokozatos ébredések sorozata, és minden előrehaladás azt a gondolatot hozza magával, hogy

most, végre elértük a „valóságot”. De a Májá okozta csalódásoktól csak akkor szabadulunk

meg, ha elértük az abszolút Öntudatot és a magunkét vele egyesítettük.

I. STANZA – Folytatás

5. EGYEDÜL A SÖTÉTSÉG TÖLTÖTTE MEG A HATÁRTALAN MINDENSÉGET (a),

MERT ATYA, ANYA ÉS FIÚ ÚJRA EGY VOLT, ÉS A FIÚ MÉG NEM ÉBREDT FEL AZ

ÚJ KERÉKRE1 ÉS AZON VALÓ ZARÁNDOKLÁSÁRA (b).

(a) A „Sötétség az Atya-Anya, a világosság a fiúk”, mondja egy régi keleti közmondás.

A világosságot csak úgy képzelhetjük el, hogy valamely fényforrásból ered, amely okozza.

S mivel az ős-világosság esetében ez a forrás ismeretlen, ámbár az ész és a logika erősen

megkívánja, azért nevezzük el az értelem szempontjából „Sötétség”-nek. Ami a kölcsönzött

vagy másodlagos világosságot illeti, bármi is a forrása, az csupán ideiglenes, májávikus lehet.

A sötétség tehát az örök anyaméh, amelyben a fény forrásai megjelennek és eltűnnek. Ezen a

mi síkunkon a sötétséghez nem járul semmi, hogy belőle világosság legyen, sem a világossághoz,

hogy sötétség legyen. Egymással felcserélhetők, és tudományos szempontból a világosság

csak egy neme a sötétségnek és megfordítva. Mégis mindkettő ugyanannak a

noumenon-nak jelensége; ez feltétlen sötétség a tudományos elmének és csak szürke félhomály

az átlag-misztikus felfogásának (perception), noha a Beavatott szellemi szemének

1 „Kerék” szimbolikus kifejezés világra vagy gömbre, ami azt mutatja, hogy a régiek tudták, hogy Földünk

keringő gömb, nem pedig mozdulatlan négyzet, amint ezt néhány Egyházatya tanította. A „Nagy Kerék”

létezési ciklusunk, vagyis a Maha Kalpa egész időtartama, azaz a hét bolygóból vagy Gömbből álló láncunknak

egész körforgása a kezdetétől a végéig; a „Kis Kerekek” a Köröket jelentik, ezekből szintén hét van.

feltétlen világosság. Hogy mennyire látjuk a fényt, mely a sötétségben világít, az látóképességünktől

függ. Ami nekünk világosság, az némely rovarnak sötétség és a tisztánlátó

(clairvoyant) világosságot lát ott, ahol a rendes szem csak feketeséget. Mikor az egész világegyetem

álomba merült, - visszatért volt az eredeti elemébe, - akkor sem fény központ nem

volt, sem szem, hogy lássa a világosságot, és szükségképpen sötétség töltötte be a határtalan

mindenséget.

(b) Az Atya-Anya a hím- és nőprincípium a gyökértermészetben, az ellentétes sarkok, amelyek

mindenben, a Kozmosz minden síkján megnyilvánulnak, vagy kevésbé allegorikus

szempontból, a Szellem és az Állag, melyeknek eredője a Világegyetem, vagyis a Fiú. Ők

„újra Egy”-ek, mikor „Brahmâ Éjjelén”, a Pralaya alatt, az objektív Világegyetemben minden

visszatért egyetlen első és örök okába, hogy a következő virradatkor újra megjelenjen, amint

ez időszakonként megtörténik. „Kárana” – az örök ok - egymagában volt. Világosabban

mondva: Kárana egyedül van „Brahmâ Éjjelei” alatt. Az előbbi objektív világegyetem felolvadt

az egy eredeti és örök okába, és úgyszólván felolvadt állapotban van meg a térben, hogy

újra megkülönböződjék és kikristályosodjék a következő Manvantarikus virradatkor; ezzel

kezdődik Brahmá-nak - a világegyetem szimbólumának - új „Nap”-ja, vagyis egy új tevékenysége.

Ezoterikus nyelven Brahmá az Atya-Anya-Fiú, vagy a Szellem, Lélek és Test egyszerre.

S mindegyik személy szimbóluma egy-egy sajátosságnak, (attribute) és minden sajátosság

vagy tulajdonság az Isteni Lélegzet fokozatos kiáradása ciklikus megkülönböződésében,

involúcionálisan és evolúcionálisan. Kozmikus-fizikai értelemben ez a világegyetem, a

bolygói lánc és a föld; tisztán szellemi értelemben az Ismeretlen Istenség, a Bolygói Szellem

és az Ember, - a kettőnek fia - a Szellem és az Anyag teremtménye, és ezek megnyilatkozása,

amikor időszakonként, a „kerekek” vagy a Manvantara-k alatt, megjelenik a Földön. (L. II.

Rész: „Brahmâ Nappalai és Éjjelei.”)*

1. STANZA – Folytatás

6. A HÉT MAGASZTOS ÚR ÉS A HÉT IGAZSÁG MEGSZŰNTEK (a) ÉS A VILÁGEGYETEM,

A SZÜKSÉGESSÉG FIA ELMERÜLT VOLT A PARANISHPANNA-BAN (b)

(abszolút tökéletesség, Paranirvána, ami Yong-Grüb), HOGY KILEHELJE ŐT AZ, AMI

VAN, ÉS MÉG SINCS. SEMMI SEM VOLT (c).

(a) A hét magasztos úr a Hét Teremtő Szellem, a Dhyan-Chohan-ok, akik a héber

Elohím-nek felelnek meg. Ez az Arkangyalok ugyanazon hierarchiája, amelyhez a keresztény

teogóniában Szt. Mihály, Szt. Gábor és mások tartoznak. Míg azonban p. o. Szent Mihály a

dogmatikus latin teológiában, csak a hegyfokokon és az öblökön őrködhet, addig az ezoterikus

rendszerben a Dhyani-k sorra őrködnek bolygói láncunk egy-egy körén és egy-egy nagy

gyökérfaján. Azt is mondják róluk, hogy ők küldik Bodhisattva-ikat, a Dhyani-Buddha-k

(ezekről l. alább) emberi képviselőit minden körben és fajban. A hét igazságból és kinyilatkoztatásból

vagy inkább a feltárt tokból csupán négyet adtak át nekünk, mivel mi még a negyedik

körben vagyunk, és eddig a világnak is csak négy Buddhája volt. Ez nagyon bonyolult

kérdés, és később kimerítőbben fogjuk tárgyalni.

Eddig „Csak négy igazság és négy Véda van” – mondják a hinduk és a buddhisták.

Hasonló okból ragaszkodott Irenaeus négy evangélium szükségességéhez. Mivel azonban

egy-egy kör kezdetén minden új gyökérfajnak kell, hogy legyen külön kinyilatkoztatása és

  • A zárójelben levő szöveg a III. kiadásban elmaradt.

legyenek kinyilatkoztatói, a következő kör meg fogja hozni az ötödiket, az utána következő a

hatodikat és így tovább.

(b) „Paranishpanna" a feltétlen tökéletesség, amelyet a tevékenységnek egy-egy nagy

időszaka, vagy egy-egy Mahá Manvantara végén, minden létező elér, és amelyben megmarad

a nyugalom következő időszakában. Tibeti nyelven Jong-Grüb-nek nevezik. A Jogáchárya

iskola idejéig, a Paranirvána igazi mibenlétét nyilvánosan tanították, azóta azonban teljesen

ezoterikussá vált. Innen van az, hogy annyi róla az ellentmondó magyarázat. Csakis igazi idealista

értheti meg. A Paranirváná-t kivéve, mindent ábrándképnek kell tekintenie annak, aki

ezt az állapotot meg akarja érteni, és aki meg akarja tudni, hogy a Nern-Én (Non-Ego), az

Üresség és a Sötétség hogyan lehet Három az Egyben, egyedül Önmagában-létező és tökéletes.

Azonban csak relatív értelemben feltétlen, mert még feltétlenebb tökéletességnek kell

helyt adnia a következő tevékenységi időszak magasabb színvonalú kiválóságához mérten. A

tökéletes virágnak, mint olyannak meg kell szűnnie, és el kell hervadnia, hogy tökéletes gyümölccsé

fejlődjék - ha szabad ezt a sántító hasonlatot használnunk.

A Titkos Tanítás azt tanítja, hogy fokozatosan (progressive) fejlődik minden, a világok

éppúgy, mint az atomok, és hogy ennek a bámulatos fejlődésnek sem felfogható kezdete, sem

elképzelhető vége nincs. A mi „Világegyetemünk” csak egy a végtelen sok világegyetem közül,

valamennyi a „Szükségesség Fia”, mert láncszemek a világegyetemek nagy Kozmikus

láncában, és mindegyik okozat az elődjével és ok az utódjával szemben.

A Világegyetem megjelenését és eltűnését úgy vázolják, mint a „Nagy Lélegzet” egy

ki- és belehelését. A „Nagy Lélegzet” örökkévaló, és minthogy Mozgás, azért az Abszolút

egyik megnyilvánulása a három közül, - a másik kettő: az Elvont Tér és az Állandóság

(Duration). A „Nagy Lélegzet” kilehelését az Isteni Lélegzetnek nevezik és a meg nem ismerhető

Istenség - az Egy Létezés - lélegzésének tekintik. Ez az Istenség úgyszólván egy gondolatot

lehel ki, mely Kozmosszá válik. (L. „Isis Unveiled.”) Hasonlóképpen az Isteni Lélegzet

belehelésekor a világegyetem ismét eltűnik a „Nagy Anya” kebelébe, aki azután „láthatatlan

ruhájába burkolva" alszik.

(c) Az alatt, „ami van, és még sincs”, magát a „Nagy Lélegzetet" értik. Erről csak mint

feltétlen létezésről beszélhetünk, de nem képzelhetjük el, mint a létezés olyan formáját, melyet

a Nem-létezéstől megkülönböztethetnénk. A három időszak - a jelen, a múlt és a jövő - az

ezoterikus filozófiában egységes idő, mert a három csak a jelenségek síkjához való viszonylatában

összetett szám, de a noumenon-ok birodalmában nincs elvont értékük. Az írás mondja:

„A múlt idő egyúttal a jelen idő és a jövő idő is, amely noha nem jött létre, mégis megvan”, ez

a Prasanga Mádhjamika tanításnak egyik tétele, melynek dogmáit ismerik, amióta a tisztán

ezoterikus iskoláktól elvált.1) Röviden: az állandóságról és az időről alkotott, összes képzeteinket

érzékelésünkből vezetjük le, az eszmetársítás törvényei szerint. Bár elválaszthatatlanul

egybekötöttek az emberi tudás viszonylagosságával, mégsem léteznek, kivéve az egyéni Ego

tapasztalatában, és elmúlnak, amikor az Ego fejlődési útja eloszlatja a jelenségekben való

létezés (phenomenal existence) Májá-ját. Mi lehet más például az idő, mint öntudati állapotaink

körképszerű egymásutánja? Egyik Mester mondja: „Bánt, hogy ezt a három ügyetlen szót

kell használnom: múlt, jelen és jövő, - ők a szubjektív egész objektív fázisainak gyarló fogalmai,

és a célra épp oly kevéssé alkalmasak, mint a balta művészi faragásra.” Filozófiai alap-

1 L. Dzungarian Mani Kumbum, „The Book of the 10.000 Precepts”, valamint V.P. Vasiliev: „Der

Buddhismus” 327, 357. o. stb.

 

 

igazság, hogy Paramátha-ra kell szert tennünk, nehogy egykönnyen Samvriti martalékává

legyünk.1

I. STANZA – Folytatás

7. A LÉTEZÉS OKAI FÉLRE LETTEK TÉVE, (a) A LÁTHATÓ, AMI VOLT ÉS A LÁTHATATLAN,

AMI VAN, AZ ÖRÖKKÉVALÓ NEM-LÉTEZÉSBEN, AZ EGY LÉTEZÉSBEN

PIHENT (b)

(a) „A Létezés okai” nemcsak a tudomány előtt ismert fizikai okokat jelentik, hanem a

metafizikai okokat is; ezek legfőbbje a létezés vágya, mely a Nidána és a Májá eredménye. Ez

az érzékelő életre irányuló vágy kifejezésre jut mindenben, az atomban és a napban, és visszatükrözteti

az Isteni Gondolatot, amely objektív létezéssé hajtódott ki, törvénnyé, hogy a Világegyetem

létezzen. Az ezoterikus tanítás szerint ennek a feltételezett vágynak és minden

létezésnek igazi oka örökre rejtett marad, és első kiáradásai (emanations) a legteljesebb elvontságok

(abstractions), amelyeket az értelem elgondolhat. Szükségképpen fel kell tételeznünk,

hogy ezek az elvontságok okai az anyagi Világegyetemnek, amint ez az érzékeknek és

az értelemnek jelentkezik, és hogy ők az alapjai a másodrendű és alárendelt természeti erőknek;

ezeket a nagy tömeg minden korban emberi alakba öltöztetve, Istenként vagy istenekként

imádott. Leletetlen bármit is úgy elképzelnünk, hogy ne legyen oka; ha ezt megpróbáljuk,

akkor holtpontra juttatjuk az értelmet. Ez lényegében az az állapot, amelyhez az értelemnek

végül el kell jutnia, ha megkíséreljük visszafelé nyomozni az okok és okozatok láncát. De

mind a tudomány, mind a vallás erre a holtponthoz vezető állapotra sokkal gyorsabban ugrik,

mint ahogy szükséges; mert egyik sem ismeri a metafizikai elvontságokat, amelyek egyetlen

felfogható okai a fizikai megtestesítéseknek (concretions). Ezek az elvontságok mind konkrétebbé

válnak, amint létezésünk síkját megközelítik, míg végre az anyagi Világegyetem formájában

öltenek alakot. Ez a folyamat a metafizikait fizikaivá változtatja, hasonlóan ahhoz a

folyamathoz, mellyel a gőzt vízzé lehet sűríteni, és a vizet jéggé fagyasztani.

(b) Egy Örökkévaló Nem-Létezésnek gondolata, amely Nem-Létezés azonban az Egy

Létezés, képtelenségnek látszik, ha nem gondolunk arra, hogy a létről (being) alkotott fogalmainkat

a létezésről (existence) való jelen tudatunkra korlátozzuk, s így e fogalomból szűkebb

körű kifejezést csinálunk, általános helyett. Ha a meg nem született gyermek abban az értelemben

gondolkozhatna, amit mi gondolkozásnak nevezünk, akkor a létezésről való fogalmát

hasonló módon az anyaméhen belüli életre korlátozná, mert csak ezt ismeri. És ha tudatának

meg akarná magyarázni a születés utáni élet fogalmát (mely számára halál), akkor ezt az életet,

mivel nincsenek adatai, amelyeken elindulhatna, és mivel nincs meg a képessége, hogy ily

adatokat megértsen, - valószínűleg így határozná meg: „nem-lét, mely azonban valódi lét.” A

mi esetünkben az Egy Lét (the One Being) minden Noumenon noumenon-ja, és tudjuk, hogy

a noumenon-ok a jelenségek alapjául szolgálnak, és hogy ők adják a jelenségeknek a valóságnak

azt a halvány képét is, melyben jelentkeznek. De e noumenonok megismerésére jelenleg

sem érzékünk, sem értelmünk nincsen. A bányász szabad szeme talán nem ismeri fel az egy

tonna aranytartalmú kovakőben elszórt, észrevehetetlen arany atomokat, mégis tudja, hogy

megvannak, sőt azt is, hogy csupán ezek adnak a kovakőnek valamely meghatározható érté-

1 Világosabban mondva: „Igazi öntudatra kell szert tennünk, hogy megérthessük Samvriti-t, vagyis „az

ámítás eredetét.” Paramártha rokonértelmű a Svasam-vedana szanszkrit kifejezéssel, vagyis „visszatükröződés,

mely önmagát elemzi.” A „Paramártha” jelentőségét a Jogáchárya-k másképpen értelmezik, mint a

Mádhyamika-k, de egyik sem magyarázza meg a kifejezésnek valódi és igazi ezoterikus értelmét. Lásd alább a 9.

Slokát.

62

ket. És az aranynak a kovakőhöz való ez a viszonya, talán gyengén, de mégis megvilágíthatja

a noumenon-nak a jelenséghez való viszonyát. De a bányász tudja, milyen lesz az arany, ha a

kovakőből kiolvasztják, míg a közönséges halandó nem tud fogalmat alkotni a dolgok valóságáról,

ha azokat különválasztják a Májá-tól, mely őket elfátyolozza és elrejti. Egyedül a Beavatott

(Initiate), elődjeinek számos nemzedékétől szerzett nagy tudásától gazdagon, irányíthatja

„Dangma szemét” a tárgyak lényegére, melyre semmiféle Májá-nak nem lehet befolyása.

Itt válnak azután igen fontosakká az ezoterikus filozófiának a Nidáná-kra és a Négy Igazságra

vonatkozó tanításai, de ezek a tanítások titkosak.

I. STANZA – Folytatás

8. EGYEDÜL A LÉTEZÉS EGYETLEN FORMÁJA TERÜLT EL HATÁRTALANUL,

VÉGTELENÜL, OK NÉLKÜL, ÁLOMTALAN ÁLOMBAN, (a) ÉS AZ ÉLET ÖNTUDATLANUL

LÜKTETETT AZ EGYETEMES TÉRBEN, AZON A MINDENÜTTJELENLÉTEN

VÉGIG, MELYET A DANGMA1 (b) „MEGNYÍLT-SZEME”2 ÉRZÉKEL.

(a) A modern gondolat arra törekszik, hogy a látszólag igen eltérő dolgokra nézve egy

homogén alap ősrégi eszméjéhez folyamodjon, - az egyneműségből fejlődött különneműség

gondolatához. Biológusok most keresik az egynemű protoplazmát és vegyészek az ősanyagot

(protyl), miközben a tudomány azt az erőt kutatja, melynek megkülönböződései a villamosság,

a mágnesség, a meleg stb. A Titkos Tanítás ezt az eszmét a metafizika birodalmába viszi,

és feltételezi, hogy „a Létezésnek csak egyetlen egy formája” van, s hogy ez minden dolognak

alapja és forrása. De talán ez a mondás: „a Létezésnek egyetlen formája” nem is egészen helyes.

A szanszkrit szó: Prabhavápjaja annyi, mint „a hely, vagy inkább a sík (plane), melyből

minden dolog ered, és amelybe minden felolvad”, mondja egy magyarázó. Ez nem a „Világ

Anyja, ahogyan Wilson (l. Vishnu Purána I. könyv) fordította, mert Dzsagad Joni (amint Fitz-

Edward Hall kimutatta) nem annyira a „Világ Anyja” vagy a „Világ Méhe”, mint inkább a

„Világegyetem Anyagi Oka”. A Purána-magyarázók szerint, ez Karana - az „Ok”, - de az ezoterikus

filozófia szerint: ennek az oknak eszményi szelleme. Másodlagos állapotában ez a

buddhista filozófus Svábhávat-ja, az örök ok és okozat, a mindenütt-jelenlevő, mégis elvont,

az önmagában-létező plasztikus Lényeg (Essence), és minden dolog gyökere ugyanabban a

kettős megvilágításban nézve, mint ahogyan a vedantista Parabrahm-jára és Múlaprakriti-jére

tekint: a két aspektusú Egy. Valóban rendkívüli dolognak látszik, hogy nagy tudósok lehetségesnek

tartják, hogy a Vedanta és különösen az Uttara Mímánsa „a buddhisták tanításából

keletkezett”, mikor éppen ellenkezőleg, a Buddhizmus (Gatutama, a Buddha tana) „keletkezett”

a Titkos Tanítás tételeiből, és teljesen ezeken épült föl. A Titkos Tanításból, amelyen az

Upanishad-ok3 is nyugszanak, iparkodunk itt egy részletet vázlatosan közölni. Sri

Sankaráchárja4 tanítása szerint ez az érvelés tagadhatatlanul megáll.

1 Dangma megtisztult lelket jelent: valakit, aki Jivanmukta lett, a legmagasabb beavatott (adeptus),

vagyis inkább úgynevezett Mahátma. „Megnyílt szeme” a látnoknak benső, lelki szeme, és a vele megnyilvánuló

képesség; nem a közönséges értelemben vett tisztánlátás (clairvoyance), vagyis a távolbalátás képessége, hanem

a lelki intuíció, mellyel közvetlen és biztos tudást szerezhetünk. Ez a képesség szorosan összefügg a „harmadik

szem”-mel, melyet a mitológiai hagyomány bizonyos emberfajoknak tulajdonít. Bővebb magyarázatot a II.

könyvben találunk. (A III. kiadásban ez az utolsó mondat elmaradt.)

2 Indiában „Siva szemének” hívják, azonban a nagy hegyláncon túl ezoterikus nyelven mint „a Dangma

megnyílt szemét” ismerik.

3 És mégis olyan valaki, aki tekintélyre tart számot, név szerint Sir Williams Boden, a szanszkrit nyelv

tanára Oxfordban, éppen napjainkban tagadta ezt a tényt. The Victoria Institute of Great Britain előtt, 1888-ban

jún. 4-én tartott évi beszámolójában, így szólt hallgatóihoz: „A buddhizmus eredetileg ellene fordult minden

magányba vonuló aszketizmusnak . . . . ha az a célja, hogy az ember a tudás fenséges magasságait elérje. Nem

63

(b) Az „álomtalan álom” a keleti ezotériában ismert hét öntudati állapot egyike. Ez

állapotok mindegyikében az elmének más-más része jő működésbe, vagy amint vedántista

mondaná, az egyén létének (being) más-más síkján öntudatos. A kifejezést „álomtalan álom”

ebben az esetben képletesen a Világegyetemre alkalmazzák, hogy az embernek ezzel az öntudati

állapotával némileg azonosat fejezzenek ki. Ez az állapot ürességnek (blank) látszik, mert

éber állapotunkban nem emlékszünk rá. A mesmerizált személynek is öntudatlan ürességnek

látszik az alvása, amikor rendes állapotába visszatér, noha úgy beszélt és cselekedett, ahogy

az öntudatos egyén szokott.

I. STANZA – Folytatás

8. DE HOL VOLT A DANGMA, MIKOR A VILÁGEGYETEM ALAYA-JA (a Lélek,

mint mindennek alapja, Anima Mundi) PARAMÁRTHA-BAN (a) (Abszolút Létezés és Öntudatosság,

ami abszolút Nem-Létezés és Öntudatlanság) VOLT ÉS A NAGY KERÉK

ANUPÁDAKA (b) VOLT?

(a) Itt évszázados skolasztikus vitatkozások tárgyával állunk szemben. A két kifejezés

„Alaya” és „Paramártha” több okot szolgáltatott arra, hogy iskolák szétváljanak, és hogy az

igazságot különböző szempontból széthasítsák, mint bármely más misztikus kifejezés. Alaya,

szó szerint „a Világ Lelke”, Emerson-nak „Over Soul"-ja, és az ezoterikus tanítás szerint, időszakonként

változtatja természetét. Alaya változik a tevékeny élet-időszak alatt az alsóbb síkokhoz

viszonyítva, beleértve a mienket is, noha benső lényegében örökkévaló és változatlan

azokon a síkokon, melyek az embernek és a Kozmikus Isteneknek (Dhyani Buddha-k) elérhetetlenek.

Ez időszak alatt nemcsak a Dhyani-Buddha-k egyek lélekben és lényegben Alayaval,

de még a Jógában (misztikus meditációban) erős ember is „képes lelkét vele egyesíteni”.

(Áryásanga, a Bumapa iskola.*) Ez nem a Nirvana, hanem a legközelebbi állapot hozzá. Innen

ered a vélemények eltérése. A Yogáchárya-k (a Maháyáná iskolából) azt mondják, hogy

Alaya az Ürességnek (Voidness) megszemélyesítése, és mégis Alaya (Nyingpo és Tsang, tibeti

nyelven) az alapja minden látható és láthatatlan dolognak. Azt is mondják, hogy noha lényegében

örökkévaló és változatlan, mégis visszatükröződik a Világegyetem minden dolgában,

„mint a hold a tiszta csendes vízben.” Más iskolák kétségbe vonják ezt az állítást. Ugyanígy

van ez Paramártha-val. A Yogáchárya-k szerint, ez a kifejezés annyit jelent: az, ami szintén

más dolgoktól (paratantra) függ. A Madhyamika-k pedig azt mondják, hogy Paramártha,

Paranishpanna-ra, vagy az abszolút tökéletességre van korlátozva. Azaz, ennek a „két igazságnak”

kifejtésénél (a négy közül) a Yogáchárya-k azt hiszik és állítják, hogy (ezen a síkon

mindenesetre) csak Samvritisatya, vagyis relatív igazság van, a Madhyamika-k pedig azt tavolt

sem okkult, sem ezoterikus tanrendszere . . . . .melyet a közönséges ember elől elrejtettek volna.”(!!) És

tovább: „. . . Mikor Gautama Buddha pályafutását megkezdte, a jóga későbbi és alacsonyabb formáját, úgy látszik,

kevéssé ismerték.” És azután ellentmondva önmagának, a tudós előadó nyomban ezt mondja hallgatóinak:

A Lalita-Vistára-ból megtudjuk, hogy Gautama idejében általános volt a testi kínzás különféle fajtája, az önsanyargatás

és az önmegtagadás.” (!!) De az előadó úgy látszik, nem is tudja, hogy a kínzásnak ez a fajtája és az

önsanyargatás éppen a jóga alacsonyabb formája; a Hatha jóga, mely „kevéssé ismert” és mégis olyan „általános"

volt Gautama idejében.

4 Még azt is vitatják, hogy mind a Hat Darsana (filozófiai iskolák) Buddha befolyásának nyomait viseli,

és hogy vagy a buddhizmusból merítettek, vagy görög tanításból erednek. (L. Weber, Max Müller stb.) Az a

benyomásunk, hogy Colebrooke, aki a „legmagasabb tekintély” ilyen dolgokban, régen elintézte ezt a kérdést,

amikor kimutatta, hogy „a hinduk ebben az esetben a tanítók voltak, nem pedig a tanítványok.”

* A III. kiadásban a zárójel közti rész helyett: „amint ezt a Yogáchárya iskolaiból való Aryasangha

mondja.”

64

nítják, hogy Paramárthasatya, „abszolút igazság”1 létezik. „Ó szerzetesek, egyetlen egy Arhat

sem érheti el az abszolút tudást, mielőtt eggyé nem vált Paranirvana-val. Parikalpita és

Paratantra az ő két nagy ellensége.” (Aphorisms of the Bodhisattvas.) Parikalpita (tibeti

nyelven Kun-ttag) azoknak a tévedése, akik képtelenek arra, hogy felismerjék mindennek üres

voltát és illuzorikus természetét, akik valaminek a létezésében hisznek, ami nincs, p. o. a

Nem-Ego. Paratantra pedig, bármi is legyen, az ami csupán függő vagy okozati összeköttetés

folytán létezik és aminek el kell tűnnie, amikor eltávolítják az okot, amelyből származik, például

a lámpabél lángja. Semmisítsd meg, vagy oltsd el, és a láng eltűnik.

Az ezoterikus filozófia azt tanítja, hogy minden él és tudatos, és nem azt, hogy minden

élet és tudat olyan, mint az emberé vagy az állatoké. Az életre úgy tekintünk, mint „a létezés

egyetlen formájára”, mely az úgynevezett anyagban megnyilvánul, vagy amit helytelenül

szétválasztunk, és az emberben szellemnek, léleknek és anyagnak nevezünk. Anyag a lélek

megnyilvánulásának eszköze (vehicle) a létezés e síkján, és a lélek a szellem megnyilvánulásának

eszköze egy magasabb síkon. És ez a három egy háromság, mindannyit áthatja

az őket egyesítő Élet. Az egyetemes élet gondolata egyike azoknak a régi fogalmaknak,

melyek ebben a században az ember elméjébe visszatérnek, minthogy az antropomorfikus

teológia alól már felszabadultunk. Igaz, a tudomány megelégszik azzal, hogy kutatja vagy

feltételezi az egyetemes élet jeleit, és eddig még nem volt elég merész arra, hogy még csak

suttogja is: „Anima Mundi!”

A „kristály-élet” eszméjét, amelyet ma a tudomány elismer, félszázaddal ezelőtt kigúnyolták

volna. Botanikusok most a növények idegei után kutatnak, nem azért, mert feltételezik,

hogy a növények úgy érezhetnek, vagy gondolkozhatnak, mint az állatok, hanem mert azt

hiszik, hogy szükség van valami szervezetre, mellyel a növényi fejlődést és táplálkozást

megmagyarázzák, s hogy ez a szervezet ugyanazt a tevékenységet fejti ki a növény életében,

mint az idegek az állati életben. Alig tartjuk lehetségesnek, hogy a tudomány oly kifejezések

puszta használatával, mint „erő” és „energia”, még továbbra is palástolhassa önmaga előtt azt

a tényt, hogy azok a dolgok, melyekben élet van, élő dolgok, akár atomok, akár pedig bolygók.

De mégis mit hisznek a benső ezoterikus iskolák? - kérdezhetné az olvasó. Mit tanítanak

az Ezoterikus „Buddhisták” e tárgyról? Szerintük „Alaya”-nak kettős, sőt hármas a jelentősége.

Az elmélkedő Maháyána iskola Yogáchárya rendszerében, Alaya mind a kettő: az

Egyetemes Lélek (Anima Mundi), és az előre haladott Beavatott (Adept) Én-je. „Az, aki a

jógában erős, akarata szerint, elmélkedés útján eljuttathatja Alaya-ját a létezés igazi mivoltába

(the true Nature of Existence)”. Aryásangha,2 Nagârjuna versenytársa azt mondja: „Alaya

létezése abszolút és örök.” Egyik értelemben Pradhána, amit