Oh szállj meg, teremtő varázs,
Melyből az élet lendűl,
Hogy dúzzadt teljes alkotás
Fakadjon most kezembűl!

 

A kéz remeg, az ajk dadog,
De erős az igézet!
Érzem, hogy nyomodon vagyok,
Ne illanj el, természet!

 

Elgondolván, e szent erőt
Mi rég fejleszti lelkem,
S hogy puszta hol volt azelőtt,
Most csupa öröm serken, -

 

Természet, lelkem úgy ohajt
Kebledre dőlni híven,
És mint szökőkut fogsz te majd,
Üdítni ezer ívben,

 

Hogy minden tehetségem gyors
Forgásban tarkán játszik
S e szűkes, véges földi sors
Határtalannak látszik!

(1774.)