A megváltás tudata könnyűvé tesz. Nem szabaddá. A kínált megváltás terhet old ugyan, de a belülről megtalált megváltás teremti a szabadságot.

Ez az a kardinális eretnek igazság, amelyet a lélek és a szellem hiénái üldöztek és üldöznek és üldözni fognak, amíg a mindenható szellem a formateremtés játékában nyilvánul meg.

A teremtés miértje a felébredettek titka marad.

A belső, a saját út megtapasztalása,a világ, a mindenség bensővé tétele azonban minden lény feladata, álljon bár az öntudati állapot akármilyen fokán. És bár az örvénylés rabjai nem ismerhetik a teremtés misztériumát,azt tudniuk kell, hogy a testbe való születés nem véletlenül történt,

és hogy az öntudatot hordozó testben a lélegző végtelen univerzum egy egyedi és megismételhetetlen arculata  rejtőzik. Ez csodálatos varázslat.

És szívszorító felelősség.

Az ember – eszmeileg – a fénytermészetből hull alá, hogy kiteljesítse ember mivoltát:

a formák és erőik masszájában megmerítkezve ismét visszaemelkedjen a fénybe.

 

Iszonyú életpróba.

Nem meglepő, hogy eme igazság elhomályosítására a felejtésnek olyan mindent felölelő

intézményrendszere jött létre, amely mellett az emberiség minden egyéb praktikus alkotása eltörpül.

Mivel a tudat folyamatosan teremt, a felejtés törvényét végrehajtó sötét erőket is létrehozza.

Ezek a nyílt és burkolt kihívások ezrével bombázzák pillanatonként a pörgésbe csavarodott embert,

olyannyira, hogy már az öntudatvesztéses állapotba való zuhanást is heroikus tettként élheti meg,

ha„szabad akaratából" történik.

Elhangzanak a tanítások,hozzáférhetők a „titkos” könyvek, soha nem látott eszmeáramlás folyik

kelet és nyugat között, és döbbenten tapasztaljuk, hogy mindez a szellem ellenes erők hadállását erősíti.

Az igazi tanítás egyre titkosabbá válik, hirdesse bármilliós napilap az első oldalán.

Egyre gátlástalanabbul és invenciózusabban válik kizárólagos értékké a külsődlegesség,a tárgyiasultság.

A belső csöndre való törekvés, a tudatháborgások lecsillapítása innen nézve impotencia, sőt,társadalmilag káros, mivel fogható haszna nincs.

 

A tradíció szerint a halál az igazság pillanata, amikor lehetőség nyílik arra, hogy az ember,

önvalóját felismerve fénnyé váljon.

A kellően éber tudat képes lehet erre.

Ma ez a tudat csak nagyon keveseké.

Sorra buknak el szellemi emberek az életpróbán,miközben – elméletileg – a halál próbájára készülnek.

Ez az emberré létesülés alapvető félreértése.

Ha az ember szellemi célja a világeredet kutatása,

vagy egyéb elméleti konstrukciók létrehozása lenne, akkor miért a test?

Az időfolyamba került ember számára a teste a lélekvesztő.

Csak ezen juthat, vergődhet át a túlpartra.

Akinél elhomályosult az időfolyamon kívüli eredetének tudata, az a partot sem látja, viszi a folyam, életének„értelme” a motorikus nyüzsgés.

Aki emlékszik eredetére, az látja a túlpartot,

de ha nem fogja fel, hogy az időfolyam konkrét anyagi valóság: őt is elviszi az ár.

 

Csak ha élete minden pillanatában végrehajtja az alkímiai nászt;

ha eredettudatának szellemtestéhez hasonlóvá transzformálja konkrét valóságát:

akkor lábalhat át a túlpartra; az időfolyam megnyílik előtte, a kiválasztott előtt.

Nincs kettős igazság: a szellem fennkölt fénye, nemessége,

és a piszkos gyakorlat kijátszhatósága,ügyeskedése.

 

Ne higgyetek a szavak tanításának!

 

Csak egy igaz tanítás létezik: a szótlan tekintet tisztasága,

és vele a megszentelt mindennapi, átélt gyakorlat tanítása.

Amely mögött ott áll a csönd. Jó Csönd-herceg.